Az év elején az állam tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 51 milliárd forintért eladta a Rákosrendező területének nagy részét egy arab befektetőnek, aki cserébe azt vállalta, hogy a szeméttelepként és drogtanyaként „üzemelő” területen jelentős, körülbelül 5000 milliárd forintos ingatlanfejlesztési beruházást hajt végre. Karácsony Gergely főpolgármester azonban jelezte, keresztül húzná a kormány terveit, mert a fővárosi tulajdonú BKM-nek (Budapesti Közművek) elővásárlási joga van a területre. A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén arról szavaztak a képviselők, éljen e az elővásárlási jogával a főváros. A szavazás előtti vitában Karácsony Gergely kijelentette:
a kormány által dédelgetett projektnek nincs olyan eleme, ami nem ellentétes Budapest és Magyarország érdekeivel
és szerencsére a nemzeti vagyonnal kapcsolatban vannak jogszabályok, amelyeket nem lehet felülírni. Karácsony szerint a szavazás tétje, hogy megőrzi e Budapest a szuverenitását. A főpolgármester kijelentette, a magánérdekkel szemben a közérdeknek kell érvényesülnie, majd a felszólalása végén úgy fogalmazott: „Az évtized legnagyobb lopását akarjuk megakadályozni.”